Forgóátvezetők, forgócsatlakozók a Monojet-től!


A forgóátvezetők célja, hogy valamely forgó géphez, forgó géprészhez csatlakozva bizonyos közeget vezessenek át az adott géprészen, miközben felveszi annak forgó mozgását.

Csatlakozás alapján beszélhetünk karimás vagy menetes (jobb vagy bal) forgócsatlakozókról. A forgócsatlakozók mérete egyben a rotor (forgórész) csatlakozó méretét is jelenti. A rotorral csatlakozik a forgóátvezetés az adott forgó géphez, géprészhez. Vállaljuk egyedi csatlakozások gyártását is!

Házcsatlakozások száma szerint beszélhetünk egy-, kettő. vagy három utas forgóátvezetőkről attól függően, hogy a forgóátvezető házán hány darab csatlakozás található.

Amennyiben egy darab csatlakozás található a házon, úgy 2 db forgóátvezetőre van szükség, 1-1 bal, illetve jobb menetesre a pl. forgó henger két oldalán.

Amennyiben 2-utas forgóátvezetőről beszélünk, úgy csak a henger egyik oldalán van forgóátvezetés szerelve. Egyik csatlakozáson bemegy, míg másikon kijön a közeg. Két utas forgóátvezetők esetében a belső szifoncső vagy áll (bele van csavarozva a könyökidomba) vagy pedig forog (illesztett).

Tipikus közegek lehetnek: hűtővíz, fűtővíz, hőközlő olaj, gőz, hidraulika olaj, levegő

A közeg szennyezettségétől függően különböző csúszógyűrű tömítésekkel szerelhetők a fejek: grafit- SiC az alaptömítés, míg szennyezett közegre az SiC – SiC tömítéspárt ajánljuk.

A ház szállítható réz, öntvény vagy éppen rozsdamentes anyagminőségből. A csatlakozások BSP vagy NPT szabvány szerint is szállíthatók.

Vállaljuk forgóátvezetők szállítását, már meglévő forgóátvezetők felújítását, javítását, legyen az akár saját képviselt márkánk (Rotoflux) vagy más márka.


Tipikus iparágak forgóátvezetőkhöz:

  • acélipar
  • gumiipar
  • papíripar
  • textilipar
  • bútoripar
  • padlógyártás
  • élelmiszeripar
  • dohányipar
  • faipar
  • nyomdaipar
  • műanyagipar stb.

Alkalmazási területek forgóátvezetőkhöz:

  • fóliagyártás
  • nyomdagépek
  • flexo gépek
  • papírkalanderek
  • gumi kalanderek
  • PET palackgyártás
  • műanyag kalanderek
  • extrúderek
  • szárítógépek
  • palackozó gépek
  • textilipari gépek
  • acéliparban hengerek belső hűtése folyamatos öntés során stb.

Külön alkalmazási területet jelent a forgóátvezetők szállítása szerszámgépekhez a tokmány hűtésére, illetve a PET-palack gyártás során alkalmazott többcsatornás forgóátvezetők szállítása palackfúvás során. Palettánkban ezek a típusok is megtalhatók!


Cégünk főoldalát többi termékünkkel az alábbi linken megtekintheti:
monojet-ipartechnika.hu


Cégünk forgóátvezetőkre vonatkozó aloldala:
monojet-ipartechnika.hu/forgoatvezetesek-forgocsatlakozok

Katalógusok letöltése:
Katalógusok letöltése típusok szerint
Általános forgóátvezetők hűtővízre, fűtővízre
Rotoflux forgóátvezető katalógus - teljes


Keressen minket ajánlatkéréssel!

Küldje el nekünk forgóátvezetőjének típusát, cikkszámát, vagy az alkalmazás leírását és műszaki adatait.

Új alkalmazásokra is szívesen adunk ajánlatot, de már meglévő, más márkájú forgóátvezetőjének kiváltására is!

Utóbbihoz elegendő, ha megadja nekünk a meglévő márka típusát és mi megkeressük a kiváltó típust.

Színvonalas minőség mellett akár 30-40%-kal kedvezőbben juthat hozzá forgóátvezetőjéhez! (európai gyártás!)